Tudom, kiöntött a Duna. Én is lefényképeztem.

Azt még nem tudom mit akarok ide írni. De mostanában sokat lettem egyedül és ilyenkor előjön belőlem a Jókaimór.  De amúgy minden ok. Megyek a Batthyány felé, aztán azon gondolkodom, hogy jó felé mennek a dolgok. Aztán visszagondolok a kezdetekre. Hát ahhoz képest pláne.

Anyám...ha tudnád. És a legszebb, hogy jó így. Pedig most baromira sehol nem vagyok. Csak kinyitottam a világot. Hiányoztak a tervek. Az hogy levarrok néhány suncit és élek a világba, na az minden volt csak nem terv. Bár senkit nem akartam megbántani vele, mégis szar érzés volt időnként a nőkkel közölni hogy ennyi volt. 

Most egyedül...még mindig. De most már legalább megvan a terv. Van két és fél évem. Addig össze kell rakni 10 millát, egy normális kapcsolatot, meg magamat. Elvileg tök egyszerű minden, csak azt kell tovább vinnem amit elkezdtem novemberben. És türelmesnek lenni.

Leírtam. Baj?

Most az történt hogy először ittam két sört meg egy unit. Aztán elolvastam a legrégebbi bejegyzést amit idevakartam és...rájöttem valamire. Nem jöttem rá, felismertem. Tökömtudja, jó a sör. Amikor azt írtam, akkor azt hittem kész, ennyi, finish, meg ami ilyenkor jön. Azóta eltelt kb 3 év. És tudod mi van? ( csak hogy úgy Hofi után szabadon) Az van hogy semmi nem változott, csak öregebb lettem. Én innen megyek nyugdíjba. Ha megérem.

Na akkor  : nem változok. Dorka barát, vidéki kicsit eltűnt ( pedig nem kéne neki) , de van Cimbi. Cimbi 6 hónapja a haverom, a múltkor egy csaj azt hitte az öcsém, egy másik meg hogy a gyerekkori barátom. Na ezt add össze, Ő ez a kettő egyben, meg egy kicsit aki én mindig is lenni akartam. Van 7 év előnye hozzám, jól használja és ..ez kicsit buzis lesz, de jóképű, na. Olyan szépfiú típus, legalábbis első látásra, na be is lett kóstolva. Mikor kiderült hogy ez csak a külső országos cimborák lettünk. Azóta összenőttünk, bár nőt még nem hozott nekem, de ki tudja..a lepattanó is értékes, na.

Én meg? 

Beújítottam egy puncit a céges karácsonyi partin, de már megbántam. Mondom, hogy nem változik semmi...csak állna meg az idő, hogy rohadna meg.

Szeptember végén felmerült bennem hogy veszek neki egy gyűrűt, vagy elhagyom. Abszurd, nem? Ennek ellenére mindkettőnek volt realitása. 

Végül is gyűrű nem lett. Hétvégén cuccolok. Aztán összekapom az új kecót és szépen végig gondolom hogyan is kéne ezt úgy csinálni, hogy többet se magammal se mással ne basszak ki. 

Vagy legalábbis magammal ne...

Azt mondják a megoldás első lépése hogy felismerjük a problémát. A probléma én vagyok. Vagyis hogy nem tesz boldoggá az ami van. 

Na ezen változtatni kell. Mert ugye nem voltam boldog a válás után, aztán voltak hosszabb-rövidebb időszakok amikor igen, de valszeg csak a hormonok miatt ami a "vadászat" közben felpörgött. Aztán ugye ez elmúlt, kezdtem feszült lenni. Dokrával ment a dolog úgy-ahogy, aztán ugye jött az összeköltözés. Hogy miért? Most vagy kapcsolatfüggő vagyok, vagy csak untam hogy állandóan át kell mennem a fél városon ha találkozni akarunk. De azt reméltem ha együtt építgetjük a dolgokat jobb lesz. 

De nem lett, utána is voltak feszültségek egészen idén tavaszig. Akkor egy darabig jónak nézett ki a dolog. Aztán augusztusban rákérdezett, hogy mennyire vagyunk egymással. Na akkoriban tört meg valami. Igazából nem voltam felkészülve a kérdésre és ha akkor őszinte vagyok lehet már nem lennénk együtt. De nehéz lett volna ezt szépen elmondani. Nem vagyok túl diplomatikus, amennyire magamat ismerem.

Most várok. Kicsit elfogadom hogy ez van és megpróbálok boldog lenni. Már csak az a kérdés elmondjam-e ezt így neki, vagy hagyjam még érni a témát. 

Mert ugye nemsokára karácsony. Az meg nekem ugye mindig necces egy kicsit...

Nem megy. Nem vagyok boldog. Igazából egy bazi nagy üresség van bennem, ami úgy manifesztálódik hogy nyers lettem és feszült. 

Most agyalok...

Ez egy dolog hogy a múltamat nem tudtam kiirtani a fejemből. Pedig akartam. Volt időszak mikor úgy éreztem sikerült is, bár ez valahogy elmúlt. Nem is tudom mikor volt az első pillanat amikor először visszajöttek a "dolgok". De ettől még talán nem lenne nagy baj.

Aztán rám szóltál tavaly nyáron. Ugye az ominózus "beszélgetés" hogy mindig mindenről az jut az eszembe. Nekem ez fel sem tűnt annyira természetes volt. Azután próbáltam odafigyelni, magamban tartani. Hol sikerül, hol nem, de nagyon nehéz. És minél jobban erőltettem hogy magamban tartsam a dolgokat annál rosszabb lett. De megtanultam valamit : azt a hét évet sosem fogom tudni kitörölni. Vajon túl tudnál ezen valaha lépni?

Persze nekem is voltak/vannak dolgok amik nem tetszettek, de nem tudtam változtatni rajtuk. Pl a szex. Szerinted én túl nyitott vagyok, szerintem meg te vagy túl zárkózott. Én azt hittem idővel változol, de eltelt három év és még mindig nem tartunk ott hogy azt mondjam ez igen, ennél jobb nem lehet. Sajnos azt látom hogy ha rajtad múlik ezen a szinten megállunk és amíg együtt vagyunk addig ez lesz. De nekem ez így nem ok. Nem kérek lehetetlent tőled, vannak dolgok amik alakultak, de nekem rengetegszer van hiányérzetem. És nem akarlak megcsalni, sem úgy leélni egy életet hogy azt mondjam utólag "ennél ez lehetett volna sokkal jobb is"

Február eleje van és nem vagyok boldog. Amikor összebújunk nem érzem azt...mit is? Amit azelőtt, mikor megismerkedtünk. Hogy semmi sem számít csak együtt legyünk, hogy mindegy mi történik holnap mert ma boldog vagyok...nem, semmi hasonlót nem érzek. Asszem az ilyenre mondják, hogy kihűlt a kapcsolat. Pedig szeretek neked örömet szerezni engem mégsem tesz boldoggá hogy veled vagyok. Igazából jelenleg semmit sem érzek. És hogy így éljem le a maradék éveimet? Esélytelen. Amilyen eszetlen vagyok egy nap összepakolnék és irány a nagyvilág. És minél később történne ez meg te annál jobban megszenvednéd. Én viszont elhatároztam valamit a válás után - a boldogságot illetően nem kötök kompromisszumot. Ha belegondolok eszerint már rég nem kellene együtt lennünk...

Most kivárok, hátha változik valami...vagy minden. Van rá hat hónapom, ha addig nem jön össze akkor ennyi volt. Talán addig el tudom húzni hogy se a házasság se a gyerekkérdés ne jöjjön elő...aztán meglátjuk. De ha szeptemberben is ezt érzem akkor nem lesz tovább. Legalábbis együtt...

Na jó, nem volt túl nagy reklamálás, de egy kicsit. Most visszanéztem a tavalyi uccsó posztokat, jó volt látni, na! Lehet visszaolvasom majd magamat, úgyis ráérek...

Dorka már nem mosogat. Ez az önmagában lehangoló tény kiegészül azzal az információval hogy vettünk egy mosogatógépet. Kellett na, ami akkor derült ki nagyon mikor a költözés után egy hétig napi kétszer beizzítottuk. Mert mindent át kell mosogatni. Nők.

Mert hogy költöztünk, igen. Megint. Először együtt. De hogy csak sorjában : szal anyám igen jól elvolt szoboszlón. A szállásadóról vagy jót vagy semmit, úgyhogy ugorgyunk. Aztán anyámat betolták a műtőbe és valami csoda folytán nem a mínuszkettőre került hanem kis pihi után haza.

Mi meg nekiálltunk az ősznek. A régi albiból nagyon elegünk volt már a zaj meg egyebek miatt úgyhogy albi keresés. Siker. Dorka régi kecójának rendbehozatala. Siker. Közben festés és létráról leborulás. Gipsz. Akkor rájöttem milyen lassan halad az ember fia amikor egy kézzel fest. De a végeredmény siker. Decemberben költözés. Siker. Azon azért röhögtünk hogy négy rakodó lett bérelve ( ejj de szépen írtam ) a nemmondommeg melyik cégtől és amikor a legnagyobb elém lépett erősen elgondolkodtam hogy a másik hármat hazaküldöm. Akkor volt a figura mint a brúszvilisz néger haverja az armaggedonban. Saját bevallása szerint fogyott, épp 150kilónál járt. Mikor ment be a bejárati ajtón azért lehúzta a fejét. Nem is bántam, ha szétfejeli nekem ugrik a kaúcijó...

Na, mindenesetre újév, jóév. Új albi szuper, már csak 55 évig kell spórolnom hogy egy ilyet megvehessek. De lehet megérné. Pusszantás a csajoknak, Buék mindenkinek. Majd jövök.

Egy időre.  Ciprus király volt, ha valaki menni akar tudok ott egy jó szállodát. Igaz hogy mocsokdrága, de nem bánnám ha oda deportálna a munkahelyem pár évtizedre...

Most meg már megint a pénteket várom. Anyámnak megígértem hogy kirángatom a nappaliból ahonnan kb húsz éve csak orvoshoz jár...na sikerül valami. Pénteken megyünk szoboszlóra. Ott is tudok szállást, persze ezt idáig csak képen láttam. De óccsó meg jó. Lesz. remélem.

Dorka odacuccolt hozzám. Eddig bírom a dolgot, nem kell mosogatnom.

Na akkor ma elhúzok világgá jövő szombaton meg délre egy hétre. Ágyő munka.

Tessék szépen irigyelni ( vegy ez hosszú 'í' ?). Végül is nem érdekel, péntek van :)

Na az úgy volt hogy baromira megjött a nyár. Én meg mint olyan, be vagyok sózva nyáron úgyhogy elhatároztam, hogy ezentúl ha jön a napsütés akkor menekülünk vidékre.

Csak ezzel egy probléma van : a szállás. Előre foglalni körülményes, ha nem mész akkor bukod a foglalót, ha meggondolod magad akkor szintén, meg különben is...most még nincs gyerek, kötöttség, mi lenne ha kipróbálnánk a nomád életmódot - dobtam fel otthon a régi vágyamat. És szavaim meghallgatásra találtak.

Pár hete meg is vettük a Kecsuát. Olyan feldobod és kész típusú sátor, szellőzős. Imádom. Hozzá matrac felfújhatós, hűtőláda, kempingszék és meg is vannak az alapok. Valami ilyesmi készlettel indultunk neki a szombatnak.

Persze szombat este. Mert hát mikor máskor? Előtte ugyanis hivatalosak voltunk egy kertipartira meg egy esküvőre. Ezeket letudtuk hatig, aztán skera. Kocsi megtankol, cucc bedobál hátra, na nézzük az időjárást. Elsődleges cél : Velence. Na az időképen konkrétan egy baromi nagy felhő villámolgatott a Velencei-tó fölött. Kicsit vakaróztunk rajta mi legyen, ahogy néztük a légmozgás észak felé vitte a balhét. Na ha Velencén esik  akkor megyünk tovább a balcsira...csak beengednek valahova még estéről. Ha nem meg...majd lesz valahogy.

Fél tízre értünk Velencére (ilyen amikor egy nő siet én meg várom...). Az eső (már ha volt is ) eddigre odébbált, pár csillag már ott hunyorgott fölöttünk, ezzel nem lesz baj. De az a fránya kemping úgy elbújt...találtunk egy sorompót, mögötte valami társaság iszogatott. Na, ez lesz az! De hol a portás? Bemegyek, kérdem a figurákat hogy akkor ez most hogy? Ők nem tudják, de ha akarom van náluk beléptetőkártya, szívesen felnyitják a sorompót. Na meglátjuk, kerülünk egyet. Kezdett gyanús lenni hogy nem jó helyen vagyunk. Mint Lali az Üvegtigrisben...na mindegy. Gurulunk odébb, sátrak, lakókocsik, csak porta nincs...megőrülök. Helyieket kérdezzük, hál istennek irányba raktak. Persze nem sok kellett volna hogy kőházban aludjunk, nagyon győzködtek. Mindegy, megérkeztünk.

Portás - kicsit vörös orral - kérdezi mizu? Elregéljük neki kalandos utunkat, hallgatja egy darabig, aztán felpattan a bicajra, kövessük. Majdnem elütöttem mikor elém kacsázott, akkor belegondoltam hogy valszeg nem a leégéstől ilyen az orra. Irigyeltem, ki voltam már száradva agyonra. Megmutatta a fontosabb pontokat, aztán lelépett, majd holnap fizetünk. Ha elégedettek leszünk gondoltam én, de neki azért nem mondtam.

Kocsi lerak, sör nyit. Sátor kivesz, feldob, kész. Kalapács, rögzítés, ok. Ez gyorsan ment. Matrac elő ( sör meghúz ), sátorba be, becipzároz, sok a szúnyog...matrac felfúj, lepedő elő, nem megy rá. Matrac leenged, lepedőbe begyűr, újra felfúj, izzadok, hol a söröm? Na kész, takaró. Okos ember otthon behúzza, mi meg itt..Még egy sör, gyűrjed bele, nem megy, na sikerült, gombócban van, nem férünk el...várjál, kiviszem. Rázom jobbról, balról  ( még a matracot ) aztán csak sikerül. Na jó elég volt. Marac a sátoban, sátor mögöttem, én a széken Dorka mellettem, hűtőláda előttem - lábtartónak pont jó - előttünk meg a tó...nem mertük megnézni az órát. De az érzés - megfizethetetlen.

Reggel harangszó. Hatkor. Azanyád. Aztán onnantól negyed óránként. Már tudom miért vagyok ateista. Nyolcig elhúzzuk valahogy, de már jól esne egy kávé. Büfé zárva. Főkapunál kérdezem a figurát, azt mondja majd szezonban kinyit a büfés...ennek nem mond semmit az a szó hogy Június? De igen, négyezer lesz egy éjszaka, maradhatunk estig. Mondom kávé!!! Ja, az odébb a szabadstrandon.

Délután jöttünk haza, nem maradtunk estig. A sátor jól vizsgázott, asszem lesz még pár kalandos hétvégénk együtt.

Írnák én, de lusta vagyok. Meg a fene tudja. Miről? Arról hogy minden oké? Az senkit sem érdekel. Arról hogy miket csinálok mindennap? Na az meg még annyira sem. Megjavultam, meg lenyugodtam. Asszem.

Amikor elkezdtem írni még fogalmam sem volt. Mármint hogy minek. Csak nem nagyon volt senki aki irányba rakjon, magamtól meg csak kóvályogtam az életben. Szét voltam esve agyonra, de valahogy annyira hogy fogalmam sem volt hogyan is kellene elkezdeni a rendrakást. Na asszem ez a fejezet zárult le bennem.

Kösz jól vagyok. Kellett ez az időszak hozzá, meg azok a dolgok amik innen indultak. Pár ismerős akik közül egy-kettő mostanra eljutott a barát státuszba, meg páran akik csak figyeltek, esetleg tanácsot adtak. Mindenki fontos volt...és egy kicsit az is marad. De asszem ezzel egy időre kész vagyok, valami mást kell kitalálni.

Ha lesz rá időm. Mert mostanában eléggé elfoglalt lettem. Dorka szép lassan napi szereplője maradt az életemnek, alig vagyunk külön. Szőke is rendben van, bár neki jól jön időnként egy kis segítség, de hál istennek mostanában nem olyan zűrös mint előtte. Vidéki pedig mesziről szurkol. Neki sokat köszönhetek és bár inkább neki vannak jelenleg gondjai nem nagyon tudok segíteni rajta.

titeket meg figyellek időnként, bár nem nagyon kommentelek de azért itt vagyok. És még maradok egy ideig...csak mostanában csendesebben.

Mielőtt minden átkerült az új helyre elkezdtem lejavítani a költözés és az ottlakás nyomait. Első körben üzentem havernak, hogy kérem vissza a festőhengert amit másfél éve odaadtam egy napra. Ezt három napig ígérgette, aztán eltűnt, azóta sem hallottam róla. Na így adok kölcsön legközelebb akármit is.

Úgyhogy beballagtam a zobiba és megkerestem a festőrészleget. Mikor kb 10perce vakargattam a fejemet a polc előtt feltűnt, hogy egy eladó ott pakol nem messze...uccu neki, letámadtam. Mikor elmondtam neki hogy glettelni kellene a falat, de kicsit sok nekem az 5 kilós csomag konkrétan kiröhögött...aztán a kezembe nyomott egy kis csomag gipszet, hogy azzal csináljam. A festéket már félve kérdeztem meg, de addigra kiszórakozta magát úgyhogy rövid időn belül egy kb 20-25 kilós vödör beltérivel indultam a pénztár felé...amire még rádobtam egy festőhengert is, mert ugye kell. A tervem az volt hogy lejavítom a falat, aztán kifestem az egészet.

Viszont "eddigre" már bazi fáradt voltam, konkrétan kb 3 napja megállás nélkül cuccoltam. A nagy pakolásban előkerült két kisebb ecset is...szuper, jó lesz a javított falhoz alapozni, meg a sarkokat, cső mögötti részeket kikenni. Persze csak sorjában. Szóval kikevertem a gipszet és nekiestem a falnak. Elég egyenes lett, ahhoz képest hogy évek óta nem csináltam ilyet. A csomagolásán az volt hogy  30 perc alatt szárad...szuper, úgyis ki akartam még takarítani a konyhát.
A konyha elhúzódott egy kicsit, a gipsz mégsem akart kiszáradni...persze volt ahova elég vastagon kellett tenni, de akkor is. Volt még pár doboz az előszobában, gondoltam azokkal addig fordulok egyet, utána meg már tényleg csak a maradékot kell átcuccolni. Viszont nagyon piszkálta a csőrömet a fal, úgyhogy indulás előtt rákentem egy réteg festéket a lejavított részekre, persze csak úgy ecsettel. Aztán (gondoltam) ha eléggé elhúzom az estét akkor éjjel már mehet az egészre a hengeres cucc...azt általában úgyis kétszer kell kenni, úgyhogy jó lesz időben nekiállni.

Éjfél előtt értem vissza. Először azt hittem hogy a fáradtságtól nem látom a nyomokat. Aztán tudatosult bennem a dolog...az esti akcióval majdnem tökéletesre sikerült a fal. Komolyan, ha nem tudom hogy hol keressem a nyomokat akkor fel sem tűnik hogy javítva volt. A festék és a gipsz együtt kiszáradva gyönyörű fehéren ragyogott, abszolút illeszkedve a bő egy évvel ezelőtti festésbe.
Mivel a pókhálókat előtte leporszívóztam, a konyhát meg ugye indulás előtt befejeztem, a kecó konkrétan rendben volt. Ott álltam az üres szobában hulla fáradtan és azon röhögtem hogy vettem egy rohadt nagy vödör fehér festéket amiből kb fél liter fogyott...és most cipelhetem ezt is!!! A henger meg kicsomagolva a tetején...még jó hogy az olcsóbat vettem. Az új helyen meg nem tudom használni mert sárga a fal!!!!! Hogy a ragya állna a banyába...

Aztán léptem...indulás előtt még rákentem egy réteget a javított részekre (biztos ami biztos), aztán isten veled villamos, mostantól nem az én ablakom alatt zörögsz hajnalban. A tulaj másnap megkapta a kulcsokat én meg irány az új kecó. Nem tudom hogy a fáradtság vagy a lustaság miatt, de azóta kezdtem megszokni a sárga falakat, asszem a festék megmarad arra az időre amikor kiköltözöm innen...és most már van hengerem is. Csak azt nem tudom hogy miként fogok majd ugyanolyan sárgát kikeverni...mindegy, este lakásavató...

Na begurultam a kútra, mert fogyóban a nafta a kocsiban és már sípolt minden induláskor. A kutast hessegetném, nem szeretem ha ott motoszkál a kocsi körül, én meg ugye pasi vagyok, nézegesse az olajszintet meg a keréknyomást szépen a plázacicák és az anyukák/öregurak autóján...

De ezt nem lehet lerázni. Biztos kávé után volt mert pörgött mint a vasorrú bába a mágneses viharban, aztán amikor látta hogy nem lesz jatt megkérdezte, hogy miért MA tankolok? Nem volt kedvem ecsetelni az utóbbi egy hetemet, úgyhogy csak annyit nyögtem oda, hogy "miért, mikor kellett volna?" A választól meg elkapott a röhögés : - hát tegnap, akkor még három forinttal olcsóbb volt...nem kicsit furcsán furcsán nézett a reakciómra, de aztán megbeszéltük a dolgot. Innentől talán egyszerűbb lesz párbeszédben, tőlem indul  :

- voltak rendesen?
- hát voltak...
- és azokat is körülugrálta?
- persze, ez a munkám
- jattoltak is?
- a többség igen
- mennyit?
- egy százas, van hogy kettő...( látszott rajta hogy méreget, de nem néztem ki adóellenőrnek, úgyhogy csak kinyögte )
- látja mennyit tankoltam?
- látom, harminc litert
- érti már?
- mit?
- hogy amit ők lejattoltak én annyival fizettem többet...akkor meg?

Ezután már ő is röhögött. Aztán ebből végképp világossá vált neki hogy nem kap egy forintot sem, úgyhogy lelécelt mellőlem. Persze a szitu koránt sem ilyen vicces.

Az hogy mennyibe kerül a benya, az egy dolog. Pár helyen olvasgattam már erről, volt ahol azt írták hogy az átlagbérhez képest tíz éve sokkal rosszabb volt a helyzet (mármint hogy ha csak benzint vennék egy havi fizumból akkor most többet tudok), volt ahol ugye az élelmiszerek, stb drágulásával riogatnak ilyenkor (ami lesz is), de a legszebb az hogy a média minden ilyen piszlicsáré áremelésnél úgy kommentálja a hírt mintha az életünk múlna rajta. Azonnal mindenki hordjon haza ezer liter benyát, aztán az kitart még egy darabig mert hűha...ehhez képest konkrétan én 10830 Ft helyett fizettem 10920 Ft-ot...ez kb 2,5 dl benzin. A kocsi fogyaszt most úgy 7,5 litert városban ( kisautó, kis motorral ) ergo ha több mint 500 méteres a kitérő a kútig akkor már el is puffogtattam a különbözetet. Mit mondjak röhej, hogy emiatt tankoljak hamarabb.

Persze van akinek az a 90Ft is számít amikor autózik. Őket hívom szarrágóknak. Aki meg nem gondol bele hogy a mai benzinárak mellett mit jelent három forint emelés azt meg ostobának. De minek stresszelik ezzel a népet minden héten?

A költözésre üzentem a haveroknak hogy lehet jönni. Ketten értek rá, abból egyik hozott utánfutót...mondjuk ő volt az alap, hozzá kellett igazodni, meg ebből is látszik milyen népszerű vagyok. Mindegy, nekiestünk...

A nagyszekrénnyel kezdtük. Igazából ez egy 220magas lapraszerelt csoda, szétszedhettem volna, de akkor legózni kell vele a túloldalon. Úgyhogy eldöntöttem : visszük egybe. Épp elég lesz nekem az ágykeretet csavarozni majd, mit húzzam az időt még ezzel is?
Bedöntöttük, emel...koppan. Basszus, a fal!! Nembaj, vigyed, várjál, csúszik, segítek, fogom, jólessz, hagyjad, megyünk, megyünk??? várjál, jólvan...kanyar, vigyázz, nemmegy, beszorult, megyaz, emeljed, jólvan...aztán csak leért. A többi ehhez képest smafu volt, a túloldalon meg kipakolás, ez maradt a végére, minden bajunk volt már, erő meg semmi. Persze kijöttek a szomszédok is a lépcsőházba, hál istennek, legalább kerülgethettük őket is.
Délben aztán az utánfutósnak menni kellett, a nagy dolgokat meg letudtuk úgyhogy egyedül maradtam. Nekiálltam felmérni a károkat.

Eredmény : a régi kecóban a bejárati ajtónál egy falreverődés, a szobában kettó, plusz a folyosón egy 20centis mélyedés szemmagasságban. A probléma az hogy kb 3ésfél a belmagasság, ezt kifesteni egy örökkévalóság lesz. Még jó hogy az új helyen nagyon vigyáztunk, ott már volt festve. A mosógépet még nem mertem beindítani, kétszer is úgy lett lerakva hogy konkrétan pattogott. Ma este beindítom... De a tv-m megúszta!!! Úgyhogy be is üzemeltem, egyelőre csak a három parasztadó megy rajta, lassan be kell majd mennem a júpíszíhez is...dekurvafáradtvagyok!

Na eljött a nagy nap! Péntek este hétkor találkozó a tulajjal az "új" lakásban, zsebem kitömve zsével, munka után indulás. Időben érkezem, tulajnéniék a másik lakásukban laknak (majdnem szomszéd), ott írjuk alá a papírokat. Ingatlanos elteszi a részét, látszik rajta a megkönnyebbülés, meg hogy gyakorlatilag a semmire keresett hatvan pénzt. Indulás föl, kulcsok, kalap kabát.

Ajtó nyílik, tulajnéni mutogatja a dolgokat...ugye milyen szép lett a nappali meg a szoba? De hát nem fehéret beszéltünk? Igen, viszont a festő szerint jobb a sárga és azzal festett. Grrrrrrrrrrrr, na a szar elöntötte az agyamat. Kimaradt az előző lakásból a bekevert cucc és feldobták ide. Fasza, komolyan egy pillanatra felrémlett bennem, hogy pénz vissza és lépek a picsába. Aztán kicsit még hallgattam és elhatároztam hogy lefestem majd magamnak, ha nem tudom megszokni.

Ja a tulajnéni. Igazából a fia nevén van a kecó, de a gyerek vidéken lakik, a néni meg itten úgyis közös képviselő, meg amúgy is, úgyhogy a napi problémákkal őt kell majd megtalálnom. Szokásos ráérős, mindenrőltudós, vigyázni kell vele, de ahogy nézem talán el tudom majd kerülni. A fia meg nagyjából egykorú velem, de ő tényleg mellékszereplő az ügyben, havonta egyszer felveszi a lét és eltűnik majd, ha minden igaz.

Szal megkaptam a kérót, kicsit még bazsajogtunk aztán irány "haza" a régi kecóba. Utoljára aludtam füldugóval, asszem ezt egy életre mondhatom. Kezdődhet a cuccolás...

Burzasztó ez az év eleje. Sehol semmi nem történik, mintha az emberek az ünnep fáradalmait pihennék.

Tegnap focit terveztem a haverokkal, de délben megfájdult a fogam. Délutánra sikerült is időpontot kapnom egy "olcsóbb" fogászatra. Így 13 Mátyás Király bánta csak, meg az egyik régi amalgám tömésem a dolgot. Most már szép fehéren feszít a régi-új fogam, úgyis terveztem már ezt. Még van két ilyen (amalgámos) fogam, meglátjuk az adóátrendezés mennyit hagy a zsebemben és lehet hogy februárban megyek vissza.

De miközben készült a remekmű azon gondokodtam, hogy milyen anyagias világ ez. Ennyi pénzért úgy körülugráltak, hogy öröm volt nézni. Nincs várakozás, nincs bunkóskodás, csak mosolygás meg profi meló. Legszívesebben lemondanám a tb hozzájárulásomat aztán amit ezzel spórolok abból vígan fizetném a maszekot. Mindenki jól járna kivéve az állam...hmmm, asszem ez nem lesz járható út még egy ideig.

A nyugdíjrendszerből meg kizártam magam. Január harmadikán. Isten veled állami nyugdíj, ha még leszel úgy harminc év múlva majd meglátjuk jó ötlet volt-e. Ha meg pár éven belül lezúzzák a magánnyugdíjrendszert is akkor lépek. Valami jó messzi helyre, nehogy véletlenül eszembe jusson hazajönni majd. Addig meg marad a robotolás...csak a főnök meg ne lássa hogy ásítozom.

Na, mivel megyek szabira gondoltam szólok...annak a kb két embernek aki néhanapján idetéved, hogy nem kell keresni, januárban leszek.

Addig is BUÉK!

Na mert minden minden rendes magyar mi is kimentünk adventezni Bécsbe.

Az egész még a hónap elején kezdődött. Jöttek az első havak és azt beszéltük, hogy jó lenne lemenni a Vörösmartyra forraltborozni. De hogy Bécs mégis szebb, meg nagyobb, meg amúgy is jó lenne csavarogni. A Vörösmartyt letudtuk valamikor egy hétköznap este, munka után. Nem mondom, szép meg minden, de hogy miért kell agyon vizezni a forraltbort az sosem fogom megérteni. Inkább lenne egy picit drágább, de olyan rendesen elkészített cucc ahogy a faterom szokta...mindegy, megittuk és addigis kiszámoltuk hogy melyik hétvégén fér bele a látogatás sógoroknál.

Viszont a hét második felében jöttek a hírek a hóról. Kicsit elkezdtünk keverni. Ugye én csak a kocsi két első kerekére vettem téli gumit, az meg nem EU kompatibilis. Anyós ideígérte a kocsiját de a havazás miatt azon gondolkodtunk talán vonattal most biztonságosabb lenne. Hét közben nem volt időnk elmenni a Keletibe úgyhogy szombat reggelre hagytuk a jegyvásárlást. Persze, ahogy Móricka elképzeli. Nem volt helyjegy, azt meg nem mertük kockáztatni hogy állunk a vonaton három órát oda, meg este ugyanannyit vissza is. Úgyhogy anyukát odarendeltük a Keletihez, kocsicsere és go west.

Valahol Tbánya környékén lehettünk mikor előttünk mindenki elkezdett vészvillogózni. Rácsaptam én is a gombra aztán amikor a mögöttem lévő két autó is átvette a "ritmust" kikapcsoltam. Pár perc araszolás után láttuk meg hogy mi történt. Aranyos kis hármas karambol, közepén egy sünverdával. Kicsit örültem neki hogy az előző esti buli elhúzódott, ha korábban kelünk és kicsit hamarabb jövünk erre talán mi is ott pihentünk volna az út szélén...na elhagytuk őket és nagygáz. Győr után már néha mertem oldalra is nézni, odáig konkrétan alig volt takarítva a pálya, a hó meg csak esett...aztán osztrákföldön már havazás sem volt, meg az utat is úgy letakarították mintha semmi sem esett volna és lenyugodtam. Csak a pálya melletti hó emlékeztetett arra hogy itt bizony dolgoznak a karbantartók.

Kora délután értünk Bécsbe. Kocsi lerak a P+R-ben, pár megálló metró és máris a kisebbik vásárban ittuk a puncsot a Herrengasse mellett. Gondoltam estig kimegy ez a két deci belőlem, meg különben is rákajálok. Séta, nézgelődés, aztán találtunk végre egy jó kis kolbászost. Na egy sajtos sült kolbi mindjárt elém is került, Dorka meg is jegyezte hogy eléggé gasztrotúrista vagyok. Igazat kellett neki adnom, ugyanis amikor jóllaktam már semmi más nem érdekelt csak hogy inni kéne egy kávét. Viszont éreztem rajta hogy ha nem nézegethet meg legalább 15-20 vásári bódét akkor előbb-utóbb kapni fogok. Úgyhogy mentünk bámészkodni.

Na ezt másfél óra alatt "meguntuk". Igazából én már öt perc után untam, de megvártam amíg jól átfagy a lelkem és akkor közöltem vele hogy jól esne az a kávé valami meleg helyen. Nem bánta az ötletet. Viszont sehol nem láttam egy rendes kávéházat pedig konkrétan ezt lestem mindenhol. Egyedül a Dzsordzs Klúni neszpresszós plakátja jelezte hogy valahol talán szerencsém lesz. És akkor megláttuk a mekkafé feliratot. 300méter, simán kibírjuk.
Kb 10 perce bolyongtunk a megadott irányba de semmi. Aztán nagy nehezen az egyik sarkon befordulva találtunk egy krimót ahol espresszo is volt az árlapon. Jó lesz, csak már menjünk valami meleg helyre. Olyan is volt. Ez rendes kávéházzal milliomos lehetne ott akárki.

Ezután már csak a nagy vásár volt hátra. Aki nem járt még arra annak mondom hogy szombat este ne menjen. Mint a heringek. Iszonyat tömeg volt. Körbejártuk, szép volt, jó volt de már alig vártam hogy induljunk haza. Vettünk egy kis vásárfiát, aztán iszkiri vissza a kocsihoz. Reméltem hogy nem lesz nagy forgalom hazafelé, jól esett volna már a pihenés. Na ezt csak szerettem volna. Komolyan mint a belvárosban...csak kicsit nagyobb tempóval.

Kb este kilenc körül értünk Tbányára. Lejöttünk a pályáról tankolni, amikor láttuk hogy megy a felhajtóra a mentő. Gondoltuk Pestre visz valakit. Amikor folytattuk az utat már jött is a következő. Na akkor már sejtettem hogy talán nem a pályán kellett volna letudnunk ezt ez a maradék ötven kilométert. És szinte ebben a pillanatban értük utól a feltorlódást. Jó negyed óra araszolás után értünk a belesethez. Nem tudom mi történhetett de az egyik kocsi a szalagkorlát túloldalán állt...Nem csoda hogy két mentőt küldtek. Közben azt beszélgettük, hogy mi lett volna ha nem megyünk le tankolni. Elég esélyes hogy kb ott tartottunk volna ahol a baleset volt...asszem valaki vigyázott ránk odaföntről. Vagy csak anyós imádkozott hogy egybe maradjon a kocsija.

Aztán csak hazaértünk. Na jöhet a karácsony.

Ezt most találam. Lementem a zótépébe, küldtem is nekik egy keveset. A számlaszám és a név stimmel, ha kamu akkor nagyon jól csinálják, de nem hiszem. Aki úgy érzi terjessze :

http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/bulvar/a-tragedia-egyetlen-pillanat-alatt-tonkretette-a-csaladot-349253

Update : na iwiwen megtaláltam az anyukát, meg a nagyobbik fiút. Nagyon nem kamu...ha valakit érdekel magánban átküldöm, de nagyon könnyen meg lehet találni...

Ki tudja mi lett volna, ha nem így alakul.
De most így van. És úgy vagyok boldog hogy nem is annyira, de tudom hogy ennél boldogabb jelenleg nem lehetnék.

Mert azt a kurva nyolc évet nem igazán tudom kitörölni. Talán nem is akarom. Majd kiderül idővel, mindenesetre most annyira stimmel minden Dorkával hogy ennél már nehezen lesz jobb. Mégis időnként beugrik az ex ( persze csak a gondolataimban ), aztán meg csak próbálom elrejteni a hirtelen jött érzéseket. Mert olyankor úgy érzem már sosem leszek olyan mint előtte.

Pedig jó lenne. Hullámhossz stimmel. A karácsony remélem nem borít meg...

Na most ennek milyen címet adjak?

Tegnap jöttünk haza. Nem voltunk sokat, bő három napot, de igen jó volt.
A szállás mondjuk katasztrófa. Hideg volt és zajos. A tulaj meg mellébeszélt. Mivel nem nagyon akaródzott balhézni inkább kibírtuk, végül is nem hetekig voltunk ott. És találtunk egy helyet ahova tuti nem megyünk vissza a büdös életbe. Ez van ha másra hallgat az ember.

Egy kicsit próba is volt ez. Kettőnkről. Tavaly nyáron együtt voltunk négy napot a Balcsin, utána buktam ki érzelmileg. Kicsit mindkettőnkben benne lehetett a dolog, legalábbis én tartottam tőle hogy megismétlődik..Dorka meg már korábban is említette hogy fél az agymenéseimtől. Mert ki tudja mikor megy le a sisak megint. De nem úgy lett. Hazafelé mondjuk már kezdett kicsit elég lenni egymásból, de csak úgy normálisan.
Ugyanis napokig össze voltunk kötve és gyakorlatilag csak egymáshoz szóltunk. A helyiek közül csak a házigazdával voltunk kapcsolatban, viszont teljesen eltérő életritmusban voltunk...elég volt ránézni mikor meghallotta hogy kilenc előtt nem akarunk felkelni. Pedig rendesen éreztem rajta hogy úgy ismerkedne, meg gondolom ideje is rengeteg. Viszont mi nem azért mentünk hogy a nappalijában töltsük a hétvégét, meg a szállás miatt is húztuk az orrunkat. Úgyhogy maradtunk magunk és jól rápihentünk az ünnepekre. Végül is nemsokára karácsony, nem?

Aztán amikor tegnap este már otthon tévéztem az öregem felhívott. Igazából nekem kellett volna, de megelőzött. Tróger vagyok tudom. De valahogy mostanában nincs kedvem a rokonokhoz.

Most meg megy a keresgélés. Januárban elején szeretnék már egy másik albérletbe hazamenni. Ebből elég volt ennyi.

Ja, az interjú kamu volt. Rohadék fejvadász, megint átcseszett. Viszont új főnököt kaptunk, ha minden igaz akkor meglesz az emelés...a fejvadászt meg szépen elhajtom, ha megint megtalál.

Mit is csinál ilyenkor az ember? Bejön dolgozni :D

Na nem kell sajnálni, duplán fizetik meló meg alig. Meg úgyis csak hatórázunk ma, főnöki engedéllyel, mert megy moziba és milyen lenne ha mi meg itt xopnánk..úgyhogy háromkor lépek is.

Dorka elém jön ha minden igaz. Kezd aktiválódni. Tőle szokatlan módon a múltkor fel is hívott. Csak lestem. Tavaly tuti hogy egyszer sem hívott föl a három hónap alatt. Asszem valamit jól csinálok...legalábbis szombat reggel nem volt panasz.

Ami érdekes hogy most úgy áll a dolgokhoz ahogy én akartam anno. Ugyanis sosem vagyunk együtt két napnál többet. Most úgy nézett ki a hétvége hogy péntek ottalvás, szombat kora délután ki-ki dolgára és két nap szünet. Ma randi, aztán a héten kb. még egy és utána megint csak a hétvége lesz valamiképp együtt. És ezt ő szorgalmazta így aminek őszintén örülök. Nem szeretném ha állandóan magyarázkodni kellene hogy ha kicsit egyedül akarok maradni, így meg szépen van időm magamra (meg neki is magára). Kíváncsi vagyok ez meddig lesz így. A múltkor eljátszottam a gondolattal hogy mi lesz jövő ilyenkor. Meg később. És kíváncsian várom. Különösen arra való tekintettel hogy a múltkor szóba került a káma szutra. Mondtam is neki hogy megveszem és végigmegyünk rajta. Azt mondta jövő nyáron jöhet, addig használjam a fantáziámat.

Persze vannak dolgok emellett is. A főnök beintett a fizummal kapcsolatban. Nem tudom nyafogtam-e már emiatt, de a lényeg hogy az őszre beígért emelést konkrétan addig mismásolta amíg nem lett belőle semmi. Amikor pedig ezt szóvá tettem neki akkor úgy gyurcsányosan közölte velem, hogy ha nem tetszik akkor elmehetek. És milyen a sors, rá egy hétre felhívott egy fejvadász. A Duna túloldalán lenne meló, kb ugyanaz a pozíció mint itt, csak éppen használhatnám az angolt napi szinten meg a pénz is bejöhetne amire itt már nem sok esély van. Állítólag a cégnek tetszik az papírom és a héten várható egyeztetés interjúra. Ha bejön a dolog akkor kíváncsi leszek a főnök arcára...

Happy halloweent mindenkinek. Este gyertyát gyújtok. Temetőbe nem megyek, messze vannak a halottaim, én így emlékezem.

Na ez is megvolt. Hétfőn faterommal ittunk ( előre a medve bőrömre ), kedden jöttem haza. Tegnap meg Dorkával ünnepeltünk. Mozi, vacsi, szex ahogy a nagykönyvben meg van írva, jó volt.

Napközben még üzent vidéki meg az ex, aztán ennyi. Jól esett. A rokonság persze nagyon nem erőltette meg magát hogy köszöntsön. Nem mintha hiányozna. Csak korábban legalább a látszat fontos volt. Nem is tudom, de jobb így. Az álszent ünnepek amikor egy nap alatt akarunk behozni egy évet valahogy sosem tetszettek.

Most kicsit elgondolkoztam. Illetve nem is most, hanem mikor autóztam hazafelé. Hogy megint megvan az esély egy normális életre. Végülis ezt akartam. Visszagondolva az utóbbi egy-másfél évben rendesen szét voltam zuhanva. Persze a meló okés, meg éltem is rendesen de olyan se füle se farka állapot volt ez.
Kíváncsi vagyok sikerül-e újra felépítenem azt amit annak idején elkezdtem. Az alapokra tervezek egy évet. Aztán ha alakul a dolog akkor folytatjuk, ha meg beüt valami akkor elgondolkozom az emigráláson.

Van még időm, talán a harmincöt az még nem öreg...

Tegnap gyalogoltam. Mint általában egy héten egyszer. Meg békávéztam is, mert befelé úgy egyszerűbb. Mondjuk nem lakom messze a munkahelyemtől (cirka 3km) de ugye az emberi lustaság, a sporttáska edzésnapon, a laptop meg a nagybevásárlás, stb... miatt azért használom a kocsit rendesen. Meg amúgy lusta is vagyok és havonta max ötezerből kijön a benzin (ha csak ide számolom) és tíz perc alatt benn vagyok. De ez nem lényeg.

Állok a vili megállóban. Ilyenkor szinte nosztalgiázom. Kilencker, van itt mindenféle nép. Az is jó hogy a fiatal csajok még nem öltöznek tundrabugyiba, elnézegetem őket amíg várok. Érdekes mód nekem annak idején nyolckor már a suliban kellett lenni. A síneken nagy villyogással ( ezt ly-nal kell?? mindegy, marad) elhúz a mentő, felveri a port...a rutinosabbak már a peron túloldalán állnak, a többiek menekülnek. Ilyenkor persze jön a világmegváltó gondolat, hogy porszívózni kellene a villamossíneket, de ez nem az az ország. Meg ha továbbmegyek ezen a vonalon, akkor vajon hova kellene azt a port tenni? Beönteni a Dunába? Vajon mennyire szennyezné azt? Vagy ez olyan természetes hulladék? Ha kiviszik a város szélére a hulladéktárolóba meg visszafújja a szél...nehéz ügy.

Aztán megjön a vili, felpattanok. Megvan még "a jegy", vigyázok rá. Évekkel ezelőtt vettem, akkor egy tízes gyüjtő olyan kétezer körül volt, ez az utolsó darab. Mindig viszem magammal mikor buliba megyek, hazafelé jól jöhet. De nem fogy el, most sem. Erre nem jár ellenőr, meg minek is. Aki vesz bérletet annak mindegy aki nem meg vagy színes, vagy leszállítattja megát. Külföldi meg ritkán téved erre, pláne ősszel.
Köv megállló, a csövesek szapulják egymást a megállóban. Na itt sem ülök le többet ha várakozni kell majd (a vilin sem merek, az ablakomból látszik néha hogy kik használják az üléseket, meg amúgy is dzsuvás).Bámulatos, hogy a nyolcból kettő már reggelről csatakrészeg...és ezeket akarják integrálni meg segíteni a jogvédők. Sok sikert. Sajnos gyorsan zöldet kapunk, pedig készül a bunyó megnézném...de emiatt nem szállok le.
Aztán átszállás a buszra. Ezzel egy megálló, bár elég hosszan megy. Itt már sanszos az ellenőr, de pont nem jön. Szöges ellentét a vilivel, az újfajta busz, aránylag tiszta is, de amúgy sincs ülőhely, meg nem is megyek vele sokat. Aztán már szállok is le, kis séta és benn vagyok. Rendesen jólesik ilyenkor leülni a helyemre.

Jó idő van délután, hazafelé gyalog indulok. Félúton elgondolkodok a vilin, de aztán mégsem. Éppen ráérek nincs mára program, mit számítana ha kicsit hamarabb érnék haza. El is fáradok, mégsem vagyok már húsz éves. Otthon aztán jólesik végre lecihelődni. És belegondolok, hogy ez így jó volt. De ha mindennap így kéne akkor utálnám. Nem tolerálom már úgy a kamaszokat, az öregeket, a tömeget. Viszont ilyenkor kicsit lenyugszom és amikor visszaülök a kocsiba már nem is zavar annyira hogy bénázik az öregúr előttem, meg hogy nem haladok rendesen a bunkó soreleji befurakodók miatt...ami ki is tart pár napig. Amikor érzem hogy megint idegesít a forgalom akkor megint lesz egy nap kocsi nélkül. Valószínűleg a jövő héten...