vihar után kicsivel
2010.02.18. 13:02
Na igen. Vagy nem? Kicsit bizonytalan vagyok...vagy mégsem.Öööööö...
Az egész úgy alakult hogy a vasárnap jól kezdődött. Aztán délután meg "randi" az ex-el. Akkor még randinak neveztük. De nem szólt semmiről csavarogtunk, munkáról meg rokonokról beszélgettünk, persze előjöttek régi közös poénok amiket más tuti nem értene. Ámokfutásom betetőzéseként késő délután a karjaiban aludtam el. Nem sokat talán fél órát. Hiába, fárasztó hétvége volt.
Aztán kedden megint összefutottunk. Addigra kezdett felszállni a köd. Sok minden letisztult, ami meg nem ahhoz idő kell még. Azzal a határozott céllal mentem hozzá hogy érzésekről fogunk beszélgetni. Mert ez eddig kimaradt. Ahogy visszagondoltam soha nem beszéltünk érzelmekről, azok csak voltak és megéltük őket.
Nehéz volt rávezetni. Az első próbálkozásomat konkrétan elutasította, mondván nem ezért vagyunk itt. Aztán kezdett megnyílni. Érdekes mód ugyanúgy éltük meg az utóbbi pár napot, kellett, de nem azt hozta amit elsőre gondoltam/gondoltunk volna. És végre egy kicsit tisztáztunk pár dolgot a másfél évvel ezelőtti "kezdetekről".
Végül eléggé belemerültünk a témába, de pár "ajtót" azért még nyitva hagytunk. Hazafelé a kocsiban pedig kezdtem lenyugodni. Hogy mit is keresek még pontosan nem tudom, de hogy vele nem fog menni az biztos. De nélküle sem. Mert olyan szinten kötődöm hozzá ahogy talán senkihez a világon. Ez viszont már nem párkapcsolat. Mintha a hugom lenne akire vigyáznom kell és talán számíthatok is rá. Ahogy Ő is rám.
A feladat adott. Fenntartani a kapcsolatot úgy hogy ne lépjünk át egy határt. Egyelőre könnyűnek tűnik, a szikra ami be szokta indítani az újrakezdéses dolgokat az most még nyomokban sem tűnt elő. Ha nem mondja is érzem, bár így jobb volt. Magamról pedig tudom. Aztán hogy a jövőben hogy alakul a dolog még nem tudom, most úszok az árral és élvezem. Különösen annak fényében hogy Álomnő tényleg az aki. De erről később...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
irkafirka 2010.02.18. 13:17:50
vagyok, aki vagyok... 2010.02.18. 19:25:26
aJeti 2010.02.18. 19:30:18
it's complicated - egyszerűen bonyolult
www.port.hu/egyszeruen_bonyolult_it_s_complicated/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=105907&i_city_id=2735&i_county_id=14
Mary_N 2010.02.18. 19:57:59
Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.02.18. 20:37:49
Én más szót használtam volna.
Incifinci · http://incifinci14.blog.hu/ 2010.02.19. 07:48:59
irkafirka 2010.02.19. 08:45:11
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.02.19. 09:24:55
Annyira ráérsz .... nyugalom! Jó? :)
Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.02.19. 10:08:10
Incifinci · http://incifinci14.blog.hu/ 2010.02.19. 10:16:39
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.02.19. 10:18:14
Incifinci · http://incifinci14.blog.hu/ 2010.02.19. 11:24:03
A lényeg, hogy a találkákkal csak egymás szívét fájdítjátok, mert eljutottak arra szintre, hogy csak a szépre emlékeztek, de aztán voltak ott nagy csalódások is, amik egyre feledésbe merülnek mindkét részről......na mindegy én nem hiszek az újrakezdésben...de mindegy is...tudom, hogy itt nem is az újrakezdésről írsz, meg hogy nem is akarod, de most vagy annyira bizonytalan, hogy belemenj egy ilyenbe is ha úgy alakulna....
És mi a helyzet Álomnővel?
sing-lee 2010.02.19. 16:50:36
@aJeti: na ha azt mondom hogy az ex-szel megnéztük..:) fasza mi?
Incifinci · http://incifinci14.blog.hu/ 2010.02.19. 17:06:34
irkafirka 2010.02.19. 17:55:44
Attól függ, hogy most néztétek meg, vagy annó...
díva naíva 2010.02.19. 21:12:48
hagyd, hogy Álomnő azzá válhasson, aki az ex régesrég volt :) (tudom, bagoly mondja verébnek - bár verebesedek :))
Mary_N 2010.02.20. 19:45:56
Verliebte (törölt) 2010.02.21. 11:52:57
Tittok 2010.02.22. 08:56:40
Incifinci · http://incifinci14.blog.hu/ 2010.02.22. 09:35:56
sing-lee 2010.02.22. 14:34:56
@Mary_N: köszi. lassan ki kellene raknom, már vagy három helyről megjött :)
@Tittok: na igen, ő...
@díva naíva: ok :)
@irkafirka: nemrég...