az élet nem csak füttyszó
2010.03.11. 23:36
Mert mocskos pasi vagyok és szeretek beszólni. De ez csak úgy jött.
Mit is akartam? Ja, hogy a tvben megy a Kecskemét-Újpest, tudom mi lesz a vége, azért nézem, ismétlés. Szegény UTE. A fradit hamarabb hallottam mint hogy vége legyen, a szomszédból az öreg madj fel robbant a 3:3 miatt, speciel én leszarom de azért együttérző voltam.
Azt azért nem mondom hogy most sok időm lenne. De az tuti hogy keddig nem megyek melózni és csináltunk programot. Szóval addig úgysem írok, most meg még bennem van az utóbbi két nap, szal nem tudok aludni. Majd holnap.
Azt tudjátok hogy mi az igazán egyszerű és igen jó vacsora? A tükörtojás fokhagymás camambert sajttal. Na most csak ez volt a hűtőben, de igen jól esik. Illetve a tojáson dolgoztam hogy ilyen legyen de megérte. Mindig ketcuppal eszem, na az elfogyott. Nem panaszkodásképp, de olyan szinten vagyok agyas, hogy a boltban midig elfelejtem. Ha eljutok oda. Már kellene, persze nem most, de ha megjöttünk.
Mert lelépünk. Egy két napra Álomnővel, mert kell a pihi. Valami welness részleg lesz, még alakul. Pénteken nem melózik egyikünk sem ami jár az jár, nekünk meg most jut is + az ünnep hétfőn. Megérdemeljük, én speciel másfél éve pihentem utoljáta egy hetet egészben, ő meg valamikor tavaly de az is rég volt. De mocskosul odavagyok érte, pedig így jó három hónap alatt kezdem kiismerni. És ugye mint minden nőnek megvannak neki is a heppjei. Mégis amikor nem találkozunk egy-két napig, aztán eljön hozzám, magyarázza a dolgait én meg nézem profilból meg bólogatok olyankor rendesen kész vagyok. Nem akarom elrontani, ha úgy alakul legyen, de ne én miatttam legyen vége most. Szóval okosan.
A másik oldalról meg ott van hogy pasi vagyok. És van is kilátásban valami a jövő hétre, ami nagyon kell. Mert nem tudom feladni azt hogy magamért élek, kell hogy érezzem hogy ami most van az én vagyok. Rólam szól, persze adok is mert anélkül szart sem ér az egész. Na igen, mert ez nem változott. Az tesz boldoggá ha számítok. Mindegy hogy egy napra, órára, vagy mittomén, de nekem így jó. A szexben különösen. Már rájöttem hogy miért lett volna hiba a kurvázás amit tavaly terveztem. Attól én nem lennék boldog, mert tudom hogy azok a csajok csak azért csinálják hogy beszedjék a lét. Én viszont örömet akarok okozni. Látni hogy élvezi a lány/asszony amit csinálok vele. Ideális esetben ez be is következik. És a jövő héten vidéki2 jön. Várom is. Szeretnék neki örömet okozni, mostanában kicsit maga alatt van, a feneke meg olyan hogy majd meg veszek tőle...na jó, ez nem volt túl romantikus, de legalább igaz.
Félidőben vezet a Kecskemét, bepakolok és lefekszem. Lehet fütyülni...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Incifinci · http://incifinci14.blog.hu/ 2010.03.12. 00:36:31
aJeti 2010.03.12. 05:48:32
Incifinci · http://incifinci14.blog.hu/ 2010.03.12. 08:00:59
vagyok, aki vagyok... 2010.03.12. 08:30:07
elnézlek benneteket, akik most is kerestek és komolyan elgondolkodom. vajon 30 felett, túl minimum egy nagyon komoly dolgon, létezhet még álomnő és álompasi?
Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.12. 08:34:36
aJeti 2010.03.12. 08:47:16
nem.
irkafirka 2010.03.12. 09:35:04
Incifinci · http://incifinci14.blog.hu/ 2010.03.12. 09:46:13
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.03.12. 23:31:29
érzelmikáosz · http://erzelmikaosz.blog.hu/ 2010.03.14. 01:54:35
Imádlak, szingli! :D
Mary_N 2010.03.15. 20:37:58
jó duma ez a "minden nőt boldoggá akarok tenni", de gyanítom, azért azt még inkább csíped, amikor minden nő TÉGED akar boldoggá tenni :-PPP
díva naíva 2010.03.16. 20:55:49
@vagyok, aki vagyok...: igen, szerintem létezik, csak itt már fontosabbak a belső értékek, mint a külső, persze az is számít, de az összhang annál sokkal fontosabb, hogy álomxé váljon :)