agyalás folytatódik

2010.03.16. 10:31

Na úgy látom nem nagyon szabad érzelmekről írni mert kicsontoznak. Úgyhogy akkor a tények :
Hétvége kellemes lett. Letudtuk a wellnesst, igen jó helyen voltunk. A nyárra így lett megint ötlet hogy hova érdemes eltűnni ha semmi ötletünk nincs. Bár egy olyan fürdőben ahol pangás van, vendég meg alig nem tudom minek időkorlátozni a fürdést. Ettől függetlenül szép is volt meg jó is az egész hétvége. Igaz, amikor egyik este a vacsi meg a szex közti időben kimentünk a levegőre nem nagyon tudtuk magunkat túltenni az ötcentis hótakaró adta érzésen. Tiszta Karácsony, csak a fények hiányoztak. Úgyhogy gyorsan menekültünk is négy fal közé, aztán jól megmelegítettük egymást.

Az "ünnep" meg már idehaza ért minket, de addigra sok lett. Neki a megfázás ami napok óta nem múlik, nekem meg kicsit olyan mint amikor az ember jóllakik és nem kívánja a kaját. Csak éppen vele. Furcsa volt, nyafis, meg olyan negatív. Kora délután le is léptem, gondoltam jobb a békesség. Éreztem rajta is hogy jobb volt így már, este még dumáltunk akkor a hangján is hallatszott hogy jobban van.

Csak azt nem értettem miért nem mondta. Az hogy a reggeli szex elmaradt eleve furcsa volt, amikor kipiheni magát akkor szinte letámad most meg semmi reakció a közeledésemre. Pedig sokáig aludtunk. Aztán hogy egész nap nem jött meg a kedve, na az volt igazán furcsa. Változtatni kell a ritmuson, azt hiszem most még sok a több nap együtt.
Ezen el is gondolkoztam. Vajon mikor lesz az hogy megint össze akarok költözni valakivel? Lesz-e olyan? Mert most négy nap alatt elegünk lett egymásból...

Ühüm...:

www.youtube.com/watch

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elvaltam.blog.hu/api/trackback/id/tr221843359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vagyok, aki vagyok... 2010.03.16. 11:15:44

így közel 20 év után nekem is sok már egy kicsit néha :DD

kozgaztanar 2010.03.16. 13:32:19

hat, az is egy skill, hogy mit kezdjunk a masikkal, ha baja van. nalunk is alapvetoen az elvonul, hagyom had pihenje ki elve ervenyesul, de at kellett beszelni, hogy ha baja (bajom) van /betegseg, fizikai/, akkor mit varunk a masiktol
Persze ha komolyabb, akkor jon az apolasos verzio. :)

@vagyok, aki vagyok...: :))

érzelmikáosz · http://erzelmikaosz.blog.hu/ 2010.03.17. 13:16:38

Nálunk ilyenkor a humor verzió lép életbe...a hülyülés előbb-utóbb kizökkent minket a negatív állapotból. Néha még akkor is, ha fizikai probléma van...

:D

so keep smile :)

irkafirka 2010.03.19. 22:26:29

Hírtelen sok(k) votl egymásból, megesik az ilyen. Ilyenkor kell kicsit elvonulni, aztán minden a helyérezökken. Sok sikert! És ne agyalj, húzzál ki a napocskára gondolatokatszellőztetni!
süti beállítások módosítása