megint egyedül

2010.06.21. 08:59

Nem vicc. Írtam egy nyálas bejegyzést róla, de nem volt netem aztán józanul már nem is tetszett annyira és kitöröltem...szal most összefoglalom.

Mocsok jó hetem volt. A sörözés pár "ismerőssel" jól esett csak ugye le kellett lépnem Álomnő miatt. Átmentünk a cseh sörfesztiválra, de ott annyira magyaros* volt a szervezés hogy inkább beültünk egy krimóba. Aztán "másnap" irány a nagy magyar alföld egy hétig...ittam barnultam stb.

Csak sok lett. Belőle. Napi 24 óra együtt - erre még nem vagyok kész. Mikor pénteken jöttünk hazafelé az emhármason próbáltam rávezetni hogy úgy egyedül lennék este. Nem hallgatott rám. Másnap sem tudtam lerázni, mindenáron velem akarta tölteni a hétvégét. Vasárnap hajnalban már kész voltam. Konkrétan hánytam az idegtől. Felkelt, kérdezte mi van, mondtam neki hogy nem bírom. Hazaküldtem. Besokalltam, nem bántam.

Napközben még volt pár sms, hogy mivan, meg hogy miért. Az utolsónál már be voltam állva, inkább nem válaszoltam. De jobban érzem most magam. Mintha szabadultam volna valahonnan, azt hiszem egy ideig most nem kell komoly kapcsolat.

Aztán valamikor még megyek a cuccaimért Dorkához....

 

*magyaros : egy sor a jegyekhez ahol meg kellett mondanod miből mennyit kérsz - fajta szerint - NORMÁLIS???? Honnan tudom én azt előre? Ráadásul ez minimum fél óra lett volna ahogy néztük mert csak egy helyen adtak jegyet. Onnan másik sor a kiválasztott fajtához. Ha pedig megvan a söröd akkor valahol helykeresés mert tömeg volt. Hát a faszom abba aki ezt így kitalálta.

A bejegyzés trackback címe:

https://elvaltam.blog.hu/api/trackback/id/tr262097273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.06.21. 09:52:38

Most mondjam azt, hogy várható volt? Amúgy lakva ismerszik meg a másik. Jobb, hogy már most kiderült, és nem pazarolódott el több idő mindkettőtök életéből. Élj!!!! :)))

kozgaztanar 2010.06.21. 11:34:54

egy álom véget ért :(

vagyok, aki vagyok... 2010.06.21. 14:16:19

úgy tűnik, tényleg nem ő az álomnő neked. őt nem unnád meg egy hét alatt...

a fesztivál meg tényleg. mi is kb 5 percig voltunk ott, míg téged kerestünk :)

irkafirka 2010.06.21. 16:06:55

zajlik ám nálad is...
@vagyok, aki vagyok...: vagy csak rossz időben volt rossz helyen, és a "mi Szinglink" nem érett még egy újabb komoly dologra

aJeti 2010.06.22. 10:46:24

na tessék, alig gyógyult meg a lábadon a bibi, itt van egy másik.

sing-lee 2010.06.24. 14:37:47

@aJeti: ja a körmöm is leesett, de már nől az újabb. Ezzel ijesztgetem itten a kollégákat, gyönyörű látvány.

aJeti 2010.06.24. 19:45:58

@szingliman: muhaha! (bocs) mondjuk jobb mintha a pöcsöd esne le.

sing-lee 2010.06.25. 09:40:25

@aJeti: az attól függ. Ha az is újranő, pláne még tovább is mint az eredeti akkor nem veszítek vele...

barracud4 · http://halnap.blog.hu/ 2010.06.28. 07:40:42

ennyi erővel igazán maradhattál volna a sörözős találkozón kicsit tovább is :)

sing-lee 2010.06.28. 09:34:30

@barracud4: legközeleb úgy lesz, megígérem!

díva naíva 2010.06.30. 22:27:14

hát szingli már csak szingli?? bútorozz össze a piros keresztessel :) őt bezárhatod, ha nem vagy rá kíváncsi és még csak be sem sértődik :DD
süti beállítások módosítása