az érem két oldala

2010.06.27. 22:48

Dühöngök itten. Nem kicsit. Nagyon. Merthát igen, szakítottunk. Igen, beparáztam, ha valaki úgy nézi, bár alig fél év után talán még nem egészséges közös otthonról meg gyerekekről ábrándozni...szerintem. Ezért megkaptam a keresztvizet. Rendben. Hogy hazugnak nevezett emellett, azt megértem. Mert meg van sértve a női hiúság, mi az hogy őt kidobják?! De amit utóljára a fejemhez vágott azon úgy felbasztam magam...

Merthogy beszéljünk a hüvelygombáról. Neki volt. Mikor összejöttünk is, meg mostanság is. A tököm se tudja mitől, az tuti hogy nem tőlem. Ehhez nem értek. Megértő voltam és türelmes, akkoriban kikezelték, most meg állítólag visszajött. Okés, szar ügy, talán nem ő tehet róla. De hogy a vádaskodások közepén olyanokat találjon ki hogy ez nemibaj, meg hogy tőlem kapta, na azon igencsak bepöccentem. El is küldtem a pics...ba, úgy finoman. Aztán lebasztam a telefont, elég volt. És utána egy sms-sel lerendezi hogy csak dühös volt azért mondja...a bűbánatos kurva hétszentségit már! Tiszta Mounika shaó...Idáig kurvára megértő voltam. Sajnáltam hogy most szar neki, mert tudom ez milyen. Őszinte voltam, de minek. Ezért?? Hát a kisfaszom az. Felőlem mehet a depresszió legmélyebb gödrébe, csókoltatom.

Én meg most ott vagyok mint decemberben. Csak némi tapasztalattal felvértezve. És ami a legfontosabb : innentől csak azt mondjuk amit hallani akarnak. Viszlát őszinteség, nincs itten szükség rád. Ezért???

Ja amúgy pénteken szereztem egy kocsit teli tankkal és elindultam vidékre . Vidéki hálás volt és odaadó...azt hiszem lesz még vele pár köröm idén nyáron.

A bejegyzés trackback címe:

https://elvaltam.blog.hu/api/trackback/id/tr682114678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

érzelmikáosz · http://erzelmikaosz.blog.hu/ 2010.06.27. 23:47:51

Azért a vége jó... :P Legalábbis neked. :D

vagyok, aki vagyok... 2010.06.28. 09:55:19

ez tényleg szép szakítás volt... :)valahogy pont olyan, mint a kapcsolat. ennyi volt benne...

így 30 után és féléves kapcsolattal szerintem nem ördögtől való a közös jövőről, gyerekről való álmodozás, bszélgetés. szerintem. de ezt nyilván csak a megfelelő partnerrel érzi az ember.

kozgaztanar 2010.06.28. 10:48:12

felesleges ilyeneken idegelni. mást várt, mást vártál. a hüvelygombáról meg gondolom kezelőorvosát, gyógyszerészét...

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.06.28. 11:15:23

"innentől csak azt mondjuk amit hallani akarnak. Viszlát őszinteség, nincs itten szükség rád. Ezért???"

Izé - mindenkit büntetsz, mert egy tapló volt?

@vagyok, aki vagyok...:
ó, igen, szerintem igazad van.
Fontos tisztázni, és valóban, így az elején - mert igencsak mély sebek lehetnek különben

sing-lee 2010.06.28. 12:51:50

@Zsit (nyau és rémizé): ezt az egy tapló volt típusú kérdést asszem harmadszor hallom itt nyolc hónap alatt...

irkafirka 2010.06.28. 12:59:12

melegvizes fürdők, főleg "áztatós" öregekkel (sztem) potenciális veszélyhelyek. Nem voltatok mostanában?
egyetértek @Zsit (nyau és rémizé): -vel, ne másokat büntess
te is csatlakozol az ismerd meg hazádat mozgalomhoz?! ;-)

barracud4 · http://halnap.blog.hu/ 2010.06.29. 07:56:49

A nőknél a makacs visszatérő hüvely táji betegségek sokszor pszichés eredetűek. Nem vicc!!!! Megbillen a belső flóra és kevésbé lesz ellenálló a behatásoknak, ezzel jelezve, hogy valamit nem szeretne.

aJeti 2010.06.29. 11:05:37

hanem a karizmod. az jól van-e? :D

sing-lee 2010.06.29. 11:34:12

@aJeti: tegnap kicsit rádolgoztam, de már jobb :D

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.06.29. 14:37:03

@szingliman:
akkor három tapló miatt
Légy óvatos, rendben, nem kell szélesre tárni a kártyalapok (höhö :D) de őszintétlennek lenni? :O - jó, máshogy működünk, de én nem szeretnék őszintétlennel lenni

díva naíva 2010.06.30. 22:32:38

@szingliman: hát én meg tőled hallottam már :DDD

díva naíva 2010.06.30. 22:38:54

és a farizmod hogy van á lá jeti :))
süti beállítások módosítása