Köszönöm. Azért csak most mert kicsit tróger vagyok...

Köszönöm Tittoknak, Dívának és Maryn-nek...ugye nem hagytam ki senkit? Ha igen akkor nyugodtan lehet szólni, javítom.

Na hét dolog magamról :
1, Szép erős és okos...szeretnék lenni. Ebből az egyik már alakul, a többit még nem tudom :)
2, Unicum az Isten. Sör az Ő prófétája.
3, Elvált vagyok és ehhez ragaszkodom (még)
4, Nagy tisztelője vagyok a karcsú női lábaknak.
5, Átlag vérnyomásom 90/60. Komolyan.
6, A kávé majdnem lemaradt. Na anélkül élőhalott vagyok.
7, Semmit nem bántam meg az életben.

És akkor jöjjön a hét kiválasztott akiknek továbbadnám :
 

Dorkának :  Önbizalomnövelőnek. Mert megérdemli és rá is fér.
Incinek : Önbizalomcsökkentőnek. Mert megérdemli és rá is fér. :)
AJetinek : Aki a lelki társam egy kicsit. Talán nem veszi rossz néven.
Marynek : Aki az egyik első szerelmem képmása, de azóta már felnőtem. Meg amúgy is, a nyúl évében születtem.
Verliebtének : A nagyon tiszta szívű lánynak. És mert neki sem árt egy kis bíztatás.
Irkának : Akiben nagyon pozitívan csalódtam. És ez jó.
Helennek : Akit meg nem kell kommentálni...:)

Akik kimaradtak azoktól elnézést, csak hét felé megy a továbbadás. De azért gondoltam mindenkire.

Ezt nem kommentálom. Hétvégén ezen röhögtünk két napig :

https://www.youtube.com/watch?v=0k_IL6CKoXc

https://www.youtube.com/watch?v=2p2qKK49pFM

Miért is nem lepődök meg? Hogy amikor tavaly a magyar márkaszervízben érdeklődtem a hatvanezres szervíz áráról mindjárt azzal indítottak hogy "ha nem találunk semmit akkor *******Ft". Vittem is szlovákiába, hivatalosan feleannyiért csinálták és érdekes mód semmit sem találtak. Most meg ugye egy sima ablakcsere amit bevert a Kázmér és hirtelen emezek itt találnak "valamit" mert hogy a kilincsnél valami baszomféle izémizé problémás és hogy sokáig tart csinálni úgyhogy csak holnapra lesz kész.

Hát közbazmeg magyar szervízek. Ha nem biztosításra menne akkor tuti a maszek/külföldi nyer ezek meg csodálkoznak hogy a kutya sem viszi hozzájuk óránként tízezerért javíttatni a verdát, mert "valamit" mindig találnak. A franc a pofájukba, hogy többet számláznak azt leszarom mert csak 10% az önrész, de hogy emiatt holnap is villamosozok, hát hogyszakadna rájuk a műhely teteje miután kiálltak az autómmal onnan!!

Kicsit dühös vagyok.

Remélem estére elkészül a kocsim mert már megőrülök tőle, hogy napok óta nem vezettem.

Álomnővel minden oké. Kicsit zavaros volt a dolog de csak időre volt szükségem. Ő meg belement a dologba. Olyan szinten éretten kezelte a dolgot, hogy egy pillanatra engem is összezavart. Kezd kialakulni egy lazán komoly, vagy komolyan laza (ezen még agyalnom kell) kapcsolat, ami csak egy fokkal komolyabb mint a Szőkével volt, tehát még nem terhel le mégis lehet vele számolni. (amúgy Szőkével tartjuk a kapcsolatot, de csak emberi szinten)
Sokat járt az agyam mostanában azon, hogy milyen is vagyok. Sokat élek. Sokat melózom. Külső szemlélődő szerint talán link vagyok. Az tény, hogy nem is akarom ezt a képet megdönteni. Kell ez ahhoz hogy jól érezzem magam a bőrömben. És már értem hogy sok nő mit sír állandóan azon hogy a 30-40 közötti (esetleg elvált) pasik csak élik az életüket és baromira nem akarnak családot meg komoly kapcsolatot. Ez most biztos hogy nekem sem menne. Meg amúgy minek? Egyszerűen baromi jól érzem magam a bőrömben, anyagi gondjaim nincsenek, sőt igazából semmilyen gondom nincs. Hacsak nem csinálok magamnak...és akkor ehhez képest egy komolynak mondott kapcsolatban jönnek az elvárások meg a kérdések. Amikre lehet nem is akarnék válaszolni. De ugye kell, mert ha nincs válasz az a legrosszabb válasz...nem?

Az meg ami az exxel volt már csak történelem...a lényeg hogy most teljes elszaparáltságban leszek tőle ha minden igaz akkor az idők végezetéig. Ez az ő döntése. Én másképp gondoltam. De majd meglátjuk.

Pénteken a telefon ébresztett. A kerületi rendőrségtől kerestek. Nabazz, mondom biztos átcsúsztam a piroson és most ezért jól megmogyoróznak. Hát nem. 10 perc múlva már a kocsi maradványai mellett beszélgettem két rendőrrel. Az éjjel valami brazil benézett a kocsim belső terébe persze az ablak útban volt neki úgyhogy azt kiverte.  Amit talált meg elvitte emlékbe. A legviccesebb az volt, hogy az adataim bediktálásakor elkérték a telefonszámomat. Na akkor előtte mi alapján hívtak? Találomra, hatha sikerül pont engem hívni?

Aztán telefon a biztosítónak, szervíznek, helyszínelő (Grisszom) megjött és mintát vett meg fotózott. Olyan alapos volt, hogy naív ember még képes lett volna elhinni hogy ebből nyomozás lesz. Persze nem, de akkor is. Meg jegyzőkönyv a kapitányságon, beszélgettünk, aláírtuk aztán irány a város másik fele hivatalos szervíz már várt. Kocsi otthagyva, búcsúkönnyek, kedden találkozunk. Anyagi kár olyan 120ezer, rámeső rész kb35 a többit állítólag befedi a casco. Kíváncsi leszek.

Most meg BKV. Eddig sem szerettem. Ezután sem fogom. Ha valaha ellopják a kocsit másnap megyek venni egyet, ha kell akár 40 év hitelre. Elszoktam már ettől, várakozás, lépcsőzés, nyomorgás, skubizás mert jegyet nem lukasztok, nem azért vettem. Persze részegen nem egyszer igénybe veszem ezt a fajta teleportálási módot, de olyankor az önkéntes. Most meg...mindegy, ha a szervíz nem trógerkodik meg a biztosítós is nekiáll dolgozni akkor holnap este már megint vezethetek. Ennyit erről.

Aztán péntek este már volt is vígasztalás. Meg szombat reggel is, Álomnő alapos volt. Kellett is mert vasárnapra megjött neki, szóval most pihi lesz. Mikor aztán hazaértem még az exxel beszéltünk egyet telefonon, de úgy néz ki mégsem olyan kerek ez a történet. Szóval most ex által hibernálva lettem, azt mondja csak így tudja lezárni a múltat, mert túl fájdalmas ez még. Megértem, nem akartam én rosszat neki, de magamnak sem. Meg egy kicsit félre is értettük egymást, hiába no, én nem tudok nőként gondolkodni ők meg nem tudnak férfiként. Ami egyébként többnyire előny, de most nem biztos.

Meg kicsit megint fáradt is vagyok. Nem baj, péntekig pihi aztán hétvége.

Na igen. Vagy nem? Kicsit bizonytalan vagyok...vagy mégsem.Öööööö...

Az egész úgy alakult hogy a vasárnap jól kezdődött. Aztán délután meg "randi" az ex-el. Akkor még randinak neveztük. De nem szólt semmiről csavarogtunk, munkáról meg rokonokról beszélgettünk, persze előjöttek régi közös poénok amiket más tuti nem értene. Ámokfutásom betetőzéseként késő délután a karjaiban aludtam el. Nem sokat talán fél órát. Hiába, fárasztó hétvége volt.

Aztán kedden megint összefutottunk. Addigra kezdett felszállni a köd. Sok minden letisztult, ami meg nem ahhoz idő kell még. Azzal a határozott céllal mentem hozzá hogy érzésekről fogunk beszélgetni. Mert ez eddig kimaradt. Ahogy visszagondoltam soha nem beszéltünk érzelmekről, azok csak voltak és megéltük őket.

Nehéz volt rávezetni. Az első próbálkozásomat konkrétan elutasította, mondván nem ezért vagyunk itt. Aztán kezdett megnyílni. Érdekes mód ugyanúgy éltük meg az utóbbi pár napot, kellett, de nem azt hozta amit elsőre gondoltam/gondoltunk volna. És végre egy kicsit tisztáztunk pár dolgot a másfél évvel ezelőtti "kezdetekről".

Végül eléggé belemerültünk a témába, de pár "ajtót" azért még nyitva hagytunk. Hazafelé a kocsiban pedig kezdtem lenyugodni. Hogy mit is keresek még pontosan nem tudom, de hogy vele nem fog menni az biztos. De nélküle sem. Mert olyan szinten kötődöm hozzá ahogy talán senkihez a világon. Ez viszont már nem párkapcsolat. Mintha a hugom lenne akire vigyáznom kell és talán számíthatok is rá. Ahogy Ő is rám.

A feladat adott. Fenntartani a kapcsolatot úgy hogy ne lépjünk át egy határt. Egyelőre könnyűnek tűnik, a szikra ami be szokta indítani az újrakezdéses dolgokat az most még nyomokban sem tűnt elő. Ha nem mondja is érzem, bár így jobb volt. Magamról pedig tudom. Aztán hogy a jövőben hogy alakul a dolog még nem tudom, most úszok az árral és élvezem. Különösen annak fényében hogy Álomnő tényleg az aki. De erről később...

Mert hogy azért még gyúrok. Az nekem való.

Régebben csapatjátékos voltam. Mindig volt valaki akivel meg kellett beszélnem a dolgokat, legtöbbször én beszéltem...aztán felnőttem. És a csapat feloszlott. Lettem én aki antiszociális, de ha jó a társaság akkor ez elhalványul. Viszont a konditerem az más. Ott általában sokan vagyunk és a csapatmunkának az ötlete sem merül fel. Ha igen meg én nem vagyok benne, nekem a lányok jönnek be.

Szóval szuszogook meg kapkodok levegőért mert megint túl sok súlyt raktam rá, dehát mermémáne, hat hónap az hat hónap, úgyhogy bírni kell. Aztán gondolkodom. Ezért jó ez, itt van rá idő. És eszembe jut ez a hét...

Szarul kezdődött. Múlt vasárnap este az agymenéses fázis első szakaszában egy végigpörgött hétvége után testileg és lelkileg lenyugodva egy rohadt nagy vigyorral az arcomon kellett volna bambán bámulnom ki a fejemből...ehelyett meg azon agyaltam hogy valami nem ok. Mert nem boldog és/vagy elégedett voltam hanem agyas. Illetve agyatlan. Vagy ha van a kettőnek kombinációja, na akkor az pont illett volna rám. Próbáltam elhessegetni a dolgot, előkerült piros keresztes barátom és álomba ringatott.
Na keddig semmi nem javult. Illetve kezdett tisztulni a köd, ami mögött megláttam a hét évet. Ami most vagy fogva tart, vagy csak szórakozik velem mert befészkelte magát oda legbelülre és nekiállt kuplerájt csinálni. Sikerült neki. Én meg rakjak rendet utána.
Szerdáig bírtam. Aztán elmondtam neki. Meg neki is. A múltam meg a jelenem is tudomást szerzett megborult lelkiállapotomról. Az egyik nagyon nem örült neki. A másik meg...kiderült hogy hasonló cipőben járunk. Nála is előjött.

Ma meg a múltból jelen lett egy kis időre, a jelen meg jelentkezett és nem haragszik, mert megértő vagy valamit nagyon jól csináltam amikor együtt voltunk. Ettől egy kicsit megint megborultam, meg kaptam egy levelet - amiben benne hogy hogyan is kell kezelni a párkapcsolatokat. Hátha megértem magam. Olvasnám, mikor az egyszerűség kedvéért bejelentkezik a Szőke és kiszedi belőlem a  dolgot. Nesze neked elmélkedés...valami kimaradt volna? Na igen, a jó dolgok. Azok nagyon jók voltak, kis időre elfelejthettem ezt a szart amit a saját nyakamba önöttem. Köszönöm annak aki részese volt!

Pedig ma nem sok erőm volt gyűrni. Pihenni kellene, mert ennek nem lesz jó vége...

Kinek kinek a saját szája íze szerint. Egyesek szerint ez a szerelem "ünnepe". Nekem nem annyira. Mégis jól vagyok.

Bár ki tudja mit is tartunk szerelemnek. Még mindig nem akarok szerelmes lenni, sőt azt sem szeretném ha valaki belém szeretne. Túl bonyolultá teszi a dolgokat a hormonok tánca. Van viszont valami ami boldoggá teszi az embert minden körülmények között. Talán ha megtalálja az útját, a helyét az életben - hogy mit is akar és hogy akarja. Túl racionálisan hangzik? Na ja, ma is így ébredtem...

Mert miért? Mert Álomnő...szóval ő még mindig Álomnő. Én meg sajnos még mindig ugyanaz vagyok aki voltam. A kettő meg nagy valószínűség szerint mégsem kompatibilis. A héten próbáltam elmagyarázni neki, de nagyon nem értette. Én sem érteném. Illetve most már igen, de ehhez ezt meg kellett élni. Kialakult valami feszültség bennem ami csak akkor múlt el amikor beismertem hogy nem ezt akarom. Vagy nem így. De hogy mit is akarok arról csak ködös elképzeléseim vannak...egyelőre.

Hogy miért most mondom? Péntek előtt nem akartam, azt az estét nem illett volna magamra irányítani. Mert az így volt tökéletes. Az igazat megvallva még ma reggel is volt egy "kis" hatása rám és most nem az elfogyasztott sörök utózöngéiről beszélek. Hanem arról amit megint ettől a közösségtől kaptam. Azt hiszem egy darabig nem tudok szabadulni innen.

Visszatértem.

Ugye szeptemberben kezdődött. Aki olvasta emlékszik. Teli voltam keserűséggel, féltem a holnaptól és fogalmam sem volt mit kezdjek magammal.
Aztán belekezdtem. Szükségem volt tanácsokra, mert nem nagyon volt aki mellém álljon. Érdekes mód éveket éltem le a fővárosban, mégsem volt egyetlen olyan ember sem akivel őszintén tudtam volna beszélni a problémáimról. A régi cimborák is elkoptak, nem volt kivel elmélkedni. Hát kiírtam magamból. És jöttetek ti, egy maréknyi idegen akik úgy érezték bele kell szóljatok az életembe.

Nem mindig hallgattam/hallgatok rátok. Sőt többnyire nem. Mert nem vagyok az a fajta akinek meg lehet mondani mit csináljon. Sok vélemény azonban elgondolkodtatott és ha nem is közvetlenül de legtöbbjük biztosan segített hogy az adott dologban hogyan döntsek, ítéljek. És ez az ami miatt tudom hogy megérte.
És találtam pár barátot. Többet tudtok rólam mint a rokonaim, kollégáim, vagy azok akikről régebben azt hittem a barátaim. Bár infós vagyok, mégsem hittem sosem az internetes barátságokban. Én nem így nőttem fel, a játszótér, a focipálya, a lakótelepi gyerekbandák...most mégis el kell ismerjem jó helyre kerültem.

De most búcsúzom. Itt leszek veletek de az én életem most megváltozott. Kipróbáltam a szingli életet, volt hogy gyűlöltem, volt hogy élveztem de egy kicsit mindig ott
motoszkált bennem hogy mást akarok. És amikor a legkevésbé számítottam rá találtam ehhez egy társat. Igen Ő az. Volt aki neki szurkolt, volt aki ellene, de így van ez. Ő még nem tudja, talán csak reméli, talán Ő is hülyére vesz idővel, mindenesetre most úgy néz ki megkapom tőle azt amit kerestem. És ha minden jól megy az évek meg a
tapasztalataim hagytak annyi nyomot bennem, hogy ne kövessem el ugyanazokat a hülyeségeket amit előtte a többieknél.És akkor talán működni fog a dolog.

Azt mondom az életben semmi sincs véletlenül. Nem sorsnak nevezem azt, nem is valami felettes hatalomnak, de naponta történnek olyan apró dolgok amik elgondolkodtatnak. Nemrég Ádám bukott. Fene tudja mi lesz vele. Azért remélem jól jön ki belőle. Aztán a héten a dokihoz menet összefutottam Dorkával. Ő nem látott és egy pillanatra én is azt hittem tévedek, de ő volt az. Hazáig ez járt az eszemben. Aztán a napokban felhívott Clió hogy mi van velem. Ma meg azt olvasom hogy QTPie is bebukott. Apró dolgok de ha egymás mellé pakolom őket akkor számomra igenis megerősítés ez. Hogy befejezzem. Mert ami volt elmúlt. És már nem vagyok szingli. Ez az év nekem tényleg jól kezdődött.

Most megpróbálok összerakni egy rendes életet. Az alapok megvannak. De ezt most nem rakom a kirakatba, valahogy fontosabb ez annál. A blog bezárt.